Kiss Béla  a cinkotai sorozatgyilkos története
2015. április 03. írta: beksi90

Kiss Béla a cinkotai sorozatgyilkos története

1916 május 10.-én írtak először az újságok Kiss Béláról.

Kresinszky Márton tulajdonában ált az a ház ahol Kiss lakott és bádogos műhelye volt( ekkor ő már bevonult katonának ).

Kiss Béla állítólag  nagyon ügyes szakember volt amikor dolgozott, de szeretett szórakozni és sokat ivott, ilyenkor napokig nem dolgozott de utána nagyon gyorsan behozta a lemaradást. Érdekesség, hogy nagyon helytelenül írt, ez azért érdekes, mert rengeteget levelezett nőkkel. Többnyire így ígérte meg nekik, hogy elveszi őket feleségül és így csalta ki a pénzüket majd később megfojtotta és hordóba tette őket.

Összesen 7 nőt  ölt meg és 10 évig élt velük egy lakásban.

Kiss Béla egykori háza a mai Vidám Vásár utcában az akkori Kossuth Lajos utcában volt a hév megálló mellett ( a helyén ma közért van ). Többen úgy gondolják, hogy nem véletlenül bérelt ott lakást Kiss, mivel közel volt a vasút így nem volt feltűnő ki és mikor látogatja őt meg. Május 9-én Kresinszky Márton a ház tatarozása miatt Kresinszky Takács Istvánnal kerestek a vakoláshoz eszközöket. Takács István már járt bent Kiss bádogos műhelyében korábban, ezért úgy gondolta hogy ott találnak segéd anyagokat a vakoláshoz. Ekkor vették észre a hordókat a műhelyben majd később az udvaron. Az elsőt ki nyitották akkor derült ki, hogy egy hulla van benne, ezért értesítették a rendőrséget. Kissnek volt egy lakótársa, Nagy Jánosnak hívták aki rendszeresen segített neki dolgozni. Így előkerült  a neve a kutatások során de mivel bevonult katonának nem tudták ki hallgatni. Majd késöbb megtalálták egy katonakorházban. Ő azért is lett gyanús, mert amikor laboránsként dolgozott, azért rúgták ki, mert nagyon érdeklődött a mérgek íránt… Nagy eljátszotta, hogy nem tud semmiről és mindenre kitérő választ adott. Volt egy mondás akkoriban cinkotán  „ Kiss szerencséje Nagy”. A hordókat május 11.-én a cinkotai temetőben nyították ki a nagyközönség  előtt . Később a temetésekre Rengeteg ember jött ki Pestről is ( ekkor még cinkota nem volt Budapest része ) állítólag  a szokásosnál több hév szerelvényt kellett forgalomban állítani. Sokan megnézték a Kossuth Lajos u. 50. szám alatti lakást és a bádogos műhelyt ahol korábban megtalálták a hordókat. Kiss Béla nem került elő soha, bár többen mondták, hogy látták, együtt ittak vele valahol. Nagy Jánosra nem tudtak rábizonyítani  semmi bűncselekményt.  Abban az időben az újságok címlapon jelentek meg a cinkotai sorozatgyilkosról miközben zajlott a háború. Nem olyan régen film is készült, igaz nem ezt a történetet dolgozza fel, de e köré épül a film története.

 Felhasznált irodalom: Benedek Ágnes: Temetők és bűnügyek

                                                      További képek a kerületről: https://anno16.webnode.hu/

Öt bankrabló megszáll egy mindentől távol lévő csendesnek látszó hotelben, de elég hamar kiderül, hogy rossz helyen húzták meg magukat…

A bejegyzés trackback címe:

https://16kerhelytortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr947335890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása